Nova Wav kérdezz-felelek: A „Renaissance” mögött álló duó Beyoncéról, a bátorságról és egyebekről

Bianca Gracie / August 30, 2022

A „Hónap dalszerzői” a Noteable szerint, akik társszerzőként jegyzik Beyoncé albumának felét, kifejtik, hogy mi vezetett évtizedes sikereikhez.

Minden nagyszerű előadó mögött áll egy olyan, más alkotókból álló csapat, amely segít neki életre kelteni a zenei elképzelését. A Nova Wav nevű dalszerző-produceri duó, akik Beyoncétől kezdve Jay-Z-n és Rihannán át Ariana Grandéig sokakkal dolgoztak együtt, az egyház által inspirált zeneszerzéstől jutottak el platinalemezes kislemezekig és Grammy-jelölésekig.

Annak köszönhetően, hogy társszerzőként és producerként a 16-ból nyolc dalban is közreműködtek Beyoncé legújabb, a slágerlisták csúcsát meghódító, Renaissance című albumán, a Nova Wav lett a Noteable kiemelt dalszerzője ebben a hónapban. Ennek megünnepléseként a duó – Brittany „Chi” Coney és Denisia „Blu June” Andrews – beszámol arról, hogyan alakult a karrierjük, mire a legbüszkébbek dalszerzői munkásságukban, és milyen fontos tanácsokat kaptak eddig.

A floridai barátok 2011-ben alapították meg a Nova Wavet. Alig egy évvel később már részt vettek Rihanna „Loveeeeeee Song” című kislemezének írásában, amelyet Future-rel ad elő az Unapologetic című albumról. Azok után, hogy több tucatnyi slágeren dolgoztak dalszerzőként és producerként, Coney és Andrews öt Grammy-jelölést kaptak Jazmine SullivanPick Up Your Feelings” kislemezén, H.E.R.Back of My Mind” albumán, LecraeSunday Morning” kislemezén és Beyoncé „Black Parade” kislemezén végzett munkásságukért.

Hogyan kezdtétek a pályafutásotokat dalszerzőként és producerként?

Nova Wav : „A templom, a kórus és egy együttes a fiatalságunk szerves része volt, és ez óriási szerepet játszott abban, hogy kialakult bennünk a dalszerzés és a producerkedés iránti szeretet. Blu először verseket írt, míg Chi útja a középiskolai zenekészítési órákkal kezdődött.”

Melyik volt az egyik legelső dalotok? Hogyan változott azóta a stílusotok vagy a módszeretek?

„Az egyik első kiadott dalunk a Rihannának írt »Loveeeeeee Song« volt, amelyet Future-rel adott elő. Őszintén szólva, azóta sokat fejlődtünk és javultunk. De ugyanúgy állunk a zenéhez most, mint annál a lemeznél.”

Van valami, amiről most azt gondoljátok, hogy jó lett volna, ha korábban megtanuljátok, vagy korábban elmondja nektek valaki?

„[A legendás A&R vezető] Teresa LaBarbera Whites mondta nekünk azt, hogy »Hamarabb szedjétek össze a bátorságotokat«. Emellett a végcélod elérése nem a magabiztosságról szól, hanem arról, hogy az adott pillanatban legyél bátrabb.”

Melyik az a három dal, amelyre a legbüszkébbek vagytok, és milyen hatások vagy ösztönzések értek titeket írás közben?

Kehlani – »CRZY « című dala: Kehlani nehéz időszakon ment keresztül akkoriban, ezért óriási dolog volt számunkra, hogy tudtunk írni neki valamit, ami pillanatnyilag erőt, lendületet és önszeretetet nyújtott számára, és ez felemelő lehet azoknak a nőknek, akik akadályokkal szembesülnek.”

Jazmine Sullivan – »Pick Up Your Feelings« : Jazmine az egyik legjobb előadó. Mindig szeretnénk erőt adni a nőknek, ezért nagyon jóleső érzés volt együtt dolgozni egy olyan nővel, aki nem érzi magát korlátozva, és aki azt az üzenetet akarta átadni, hogy nem kell bentragadnunk egy olyan kapcsolatban, ami nem jó számunkra.”

Beyoncé Renaissance albuma : Mind a nyolc [dal]! Ugyanannyira imádjuk őket! De azért, hogy életünk nagy részében minden idők legjobb előadóját figyelhettük, és hogy csatlakozhattunk hozzá egy olyan időszakban, amikor a világnak szüksége volt arra, hogy hallja és érezze a szeretetet, óriási hálával tartozunk Istennek, mert segített az álmaink elérésében, és örömet okozhattunk az embereknek.”

Mi az, ami nélkül nem tudtok meglenni a stúdióban?

„Pozitív energia, ima és Audio Technica MTH-50 fejhallgató.”

A Spotify for Artists segítségével kiépítheted a céljaid eléréséhez szükséges rajongótáborodat.

Ennek a történetnek a megosztása
Kapcsolódó történetek