A Marquee használatának első lépései

November 22, 2021

Ezek az appon belüli ajánlások jelentik a legjobb módszert arra, hogy a megfelelő hallgatók figyelmét az új megjelenésedre irányítsd a Spotifyon. Nézd meg, hogyan és miért működik ez az eszköz, és hogyan jegyezheted elő saját kampányaidat.

Az új zenék kiadásának lényege, hogy a megfelelő hallgatók a megfelelő időben szerezzenek tudomást a legújabb megjelenésről. Az előadók és csapataik az óriásplakátoktól a digitális szalaghirdetéseken át a közösségi médiában megjelenített hirdetésekig mindent felhasználnak, hogy a hirdetéseket látó emberek hallgatókká, majd rajongókká váljanak. De az ilyen reklámkampányok targetálása pontatlan, eredményük pedig inkonzisztens lehet, és az sem biztos, hogy egyértelműen látszani fog, milyen hatással vannak a hallgatottságra. A közösségi médiában megvásárolt hirdetések természetesen növelhetik a zenék láthatóságát, de minél több lépést kell megtennie egy potenciális hallgatónak, hogy az adott platformról eljusson a Spotifyra, annál nagyobb a kockázata, hogy nem fejezi be a folyamatot.

Az előadóknak és csapataiknak új és jobb módszerekre volt szükségük, hogy az új megjelenéseikkel elérjék és kiterjesszék közönségüket a Spotifyon, ezért kifejlesztettük a Marquee nevű, hatékony promóciós eszközünket, amely nemcsak az előadóknak, de a hallgatóknak is a javára szolgál. A Marquee, más fizetős marketingeszközökkel ellentétben, lehetővé teszi az előadók számára, hogy a hallgatókat a zenehallgatási előzményeik alapján célozzák meg a tágabb demográfiai tényezők vagy érdeklődési körök helyett. Emellett pontosan akkor éri el a hallgatókat, amikor arról döntenek, hogy mit fognak hallgatni, nem pedig akkor, amikor egy hírfolyamban görgetnek. Ráadásul a Marquee jelentései mérik a zenehallgatásra és a rajongók elköteleződésére gyakorolt hatásokat is.

Kérdéseid vannak a Marquee-val kapcsolatban? Megválaszoljuk őket.

Pontosan mi is a Marquee? Hogyan működik?

Spotify-felhasználóként valószínűleg láttál már új zenét ajánló értesítést a mobilapp megnyitásakor – ez a Marquee. Ez a kampányeszköz felkelti a hallgatók figyelmét, és az app kezdőképernyőjéről közvetlenül az új albumodhoz, EP-dhez vagy kislemezedhez irányítja őket. A Marquee egészen pontosan egy teljes képernyős, szponzorált ajánlás az újdonságodról Spotify Free- és Premium-hallgatók számára. A Spotify for Artistson keresztül előjegyzett és kezelt kampányok olyan hallgatókat érnek el, akik a Marquee megtekintése után a legnagyobb valószínűséggel streamelik a népszerűsített megjelenésedet – ideértve az új és már meglévő hallgatókat is. A Marquee felhívja a figyelmet az új megjelenésedre, és elmélyíti a kapcsolatodat azzal a közönséggel, melynek tagjai várhatóan elkötelezettebb hallgatók és óriási rajongók lesznek.

Miért a Marquee-t használjam (valamelyik másik digitálismarketing-eszköz helyett)?

A Marquee kiváló módszer arra, hogy a megfelelő hallgatók figyelmét az új zenédre irányítsa a Spotifyon, mivel a megfelelő időpontban találkoznak vele.

A Marquee-val a hallgatókat az alapján targetálhatod, hogy milyen viszonyban vannak a zenéddel. Ha a közönséged lehetővé teszi, közönségszegmenseket is targetálhatsz. A Marquee-val például targetálhatod a Spotify for Artistson belüli aktív közönségedet (beleértve a szuper-, mérsékelt és szórványos hallgatókat is) vagy korábban aktív közönségedet is. Ráadásul ha a Spotify for Artists felületén jegyzed elő és kezeled a kampányokat, a programozott és potenciális közönségedet is targetálhatod.

És ha már szóba került a megfelelő időpont… Más digitális zenei marketingeszközökkel ellentétben, amelyekkel akkor éred el az embereket, amikor weboldalakat vagy közösségimédia-hírfolyamokat nézegetnek, a Marquee lehetővé teszi, hogy akkor reklámozd a zenédet a Free- és a Premium-hallgatóknak, amikor megnyitják az appot, és kiválasztják, hogy mit szeretnének streamelni. Ez a módszer nem túlságosan tolakodó, hasznos az érdeklődő hallgatók számára, és lényegében semmilyen erőfeszítést nem igényel.

Hogyan használható fel a költségkeret?

A Marquee-kampányok költségkerete a Spotify for Artists szolgáltatásban előjegyezve 100 USD-nél kezdődik, és a kampányok a költségkeret kimerítéséig vagy a kampány kezdetétől számított tíz napig futnak (amelyik hamarabb következik be). Mivel a Marquee elszámolása a kattintásonkénti költségen alapul, csak akkor költünk a költségkeretedből, amikor az emberek ténylegesen rákattintanak a Marquee-ra.

A Marquee ezenkívül kiszűri azokat, akik már tudatosan streamelték az újdonságodat, így a lehető legnagyobb értéket hozza ki a költésedből. A kampány során csak azokat az embereket fogod elérni, akik még nem hallgatták meg az új megjelenésedet.

Mi a legjobb időpont egy Marquee-kampány elindítására?

A Marquee-kampányok a megjelenéstől számított három héten belül bármikor elindíthatók. Olyan dátumot válassz, amely leginkább megfelel a kampánycéljaidnak. Ha minél nagyobb hatást akarsz elérni minél gyorsabban, akkor a megjelenés napján indítsd el a kampányt, és hangold össze a promóciós törekvéseidet. Így valószínűleg nagyobb elköteleződést fogsz látni (pl. a konverziós ráta vagy a hallgatónkénti streamelések tekintetében). Ha kicsit később szeretnéd felturbózni a reklámozást, a megjelenés napja után indítsd el a kampányt. Mivel a kampány nem targetálja azokat, akik maguktól is kíváncsiak voltak az új kiadványodra, csak azokhoz fogsz eljutni, akik még nem hallgatták meg.

Milyen eredményre számíthatok?

Miután véget ér a Marquee-kampányod, a Spotify jelentést készít arról, hogy a kampánnyal találkozó személyek hogyan reagáltak a promotált kiadványodra (pl. meghallgatták, elmentették vagy hozzáadták egy műsorlistához). A Marquee hosszabb távú elköteleződésre ösztönöz: a Marquee-kampánnyal találkozó emberek kétszer akkora valószínűséggel mentenek el egy számot vagy adják hozzá személyes műsorlistáikhoz jövőbeli meghallgatás céljából, mint azok, akik nem látták a Marquee-t. Ráadásul az elköteleződésük nem korlátozódik az új megjelenésedre – a Marquee holdudvarhatása a teljes életművedre érvényes lesz. Azok, akik látnak egy Marquee-kampányt és meghallgatják a promotált kiadványt, háromszor nagyobb valószínűséggel streamelik az előadó többi zenéjét is. Az eredmények kiértékelésekor ne feledd, hogy a Marquee-val a megfelelő hallgatókat érheted el, akik még jobban elköteleződhetnek. Ez azt jelenti, hogy az eredmény inkább vertikális lesz, nem pedig horizontális.

Rendben, meggyőztetek. Hogyan futtathatok Marquee-kampányt?

Ha olyan piacon működő előadó, menedzser vagy kiadó vagy, ahol a Marquee elérhető, mostantól látni fogod a Kampányok lapot a Spotify for Artists irányítópultján asztali környezetben, és a Marquee használatával népszerűsítheted az erre jogosult új kiadványaidat. Ha az előadók Marquee-kampányokat szeretnének létrehozni a Spotify for Artists felületén, akkor meg kell felelniük a jogosultsági feltételeknek. Ha a csapatod olyan piacon működik, ahol elérhető a Marquee, de nem látjátok a Kampányok lapot, győződjetek meg róla, hogy a számlázási ország megegyezik a piac országával.

Ha megfelelsz ezeknek a követelményeknek, kérd meg a csapatod egyik adminisztrátorát, hogy ezeket az egyszerű lépéseket követve jegyezze elő a kampányodat a megjelenés dátumát követő 18 nappal bezárólag.

  1. Jelentkezz be az artists.spotify.com webhelyre asztali számítógépen.
  2. Kattints a három pontra a bal felső sarokban.
  3. Válaszd „A te csapataid” lehetőséget, majd azt a csapatot, amelynél be szeretnéd állítani a számlázási országot (ha több csapat tagja vagy).
  4. Válaszd a „Számlázás” lehetőséget.
  5. A „Számlázási információk” szakaszban add meg az e-mail-címedet, a számlázási országodat és egy olyan piacon regisztrált kártya számát, ahol a Marquee elérhető.
  6. Ha van erre jogosult megjelenésed, 24 órán belül látni fogsz egy „Kampányok” nevű új lapot, ahol közvetlenül a Spotify for Artists-irányítópultodról létrehozhatod a Marquee-t. Ha nincs jogosult megjelenésed, akkor nem fogsz rögtön hozzáférni a „Kampányok” laphoz. Erre a következő hónapok során lesz lehetőséged.

A kampányokkal 40-nél is több piac közönségét targetálhatod, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat, Brazíliát, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Mexikót és Németországot. A Marquee teljes targetálási listáját itt találod. Alig várjuk, hogy friss hírekkel szolgálhassunk, amint továbbfejlesztjük a Marquee-t.

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogy a Marquee használata miként segítette az előadókat a promóciós kampányukban, olvasd el a következő esettanulmányokat: girl in red, Jackboy, Mt. Joy, Kaskade és Lecrae.

A Spotify for Artists segítségével kiépítheted a céljaid eléréséhez szükséges rajongótáborodat.

Ennek a történetnek a megosztása
Kapcsolódó történetek